Gombkötő Ildi
Gombkötő Ildi Énekesnő Gombkötő Ildikó vagyok (Lidli :)) ,a Delta énekesnője. :)

Régi álmom vált valóra hogy az együttes tagja lehetek. Nagyon szeretek énekelni, a zene már kiskorom óta szerepet játszik az életemben. Anyukám szerint égető kislány voltam,a többi gyerekkel ellentétben este én nem a mesére,hanem csakis a zenére voltam hajlandó elaludni.

Telt múlt az idő… :) Aztán, mikor nagyobbacska lettem, általános iskolában az egyik gyermeknapon az osztályfőnököm benevezett a suli karaoke versenyére, ahol Alexa: Hello Mr. Szerelem című számával első helyezést értem el. Ezt követően több „Ki mit tud?”-on is részt vettem, ahol állítólag sikeresen szerepeltem. :) Ebből kifolyólag kerültem kapcsolatba az akkori Delta együttessel és Szabó Petivel, szintén egy iskolai Delta zsúron. :) Nagyon megtetszett a zenéjük és elhatároztam, hogy énekesnő leszek és egyszer majd velük fogok énekelni. :) Utólag kiderült, hogy Peti is kinézett magának. :)

Eközben igyekeztem minden zenével kapcsolatos dolognak a közelében maradni. 7 évig tagja voltam a söjtöri népdalkörnek. A középiskolás évek alatt egy mulatós formáció énekese voltam, az országban több rendezvényen és televíziós műsorban is szerepeltem. Időközben a tanulmányaim elszólítottak Szombathelyre és egy ideig csak a fürdőkádban daloltam. :)

Aztán egy nap felhívott Peti,hogy lennék-e a Delta énekesnője. Először nagyon meglepődtem, mert évekkel ezelőtt feltette már ezt a kérdést,de akkor még túl fiatal voltam és nemet mondattak velem a szüleim. :) Most viszont úgy éreztem, felnőttem a feladathoz, meg el is engedtek. :))) Nos…Azóta itt vagyok és igyekszem megfelelni magamnak, a zenekarnak, és a közönségnek. Nagyon jól érzem magam! :) És szeretek enni… :)))
Hordós Dani
Hordós Dani Dob

Sziasztok!

A két Dani közül vagyok az egyik, aki a dobos és nem testvére a „másik” Daninak. :) Már óvodás koromban is foglalkoztatott a zene, de akkor még az énekes karrierem élte fénykorát. Ez leginkább szobai fellépéseket takart egy kazettás magnó segítségével. :)

Már korábban is vonzott ez a hangszer, de kb. 12-13 évesen kezdtem el a dobbal foglalkozni. Ebben Czuppon István volt a segítségemre, nála tanultam meg elsajátítani, sokat köszönhetek neki.

Később a haverokkal már dolgoztunk egy zenekar kialakításában, amely létre is jött, feldolgozásokkal, saját dalokkal egyaránt. Jó volt ez az időszak, de néhány év után abbamaradt a közös zenélés, mindenki más irányba ment tovább.

Ezek után egy bulizenekarban kezdtem el játszani, amit szintén nagyon élveztem, mert minden stílusban megmutathattam magam. 

A zenén kívül több minden is érdekel, és sok mindennel foglalkoztam is, de mind közül a zenélés vonzott a legjobban.

2013 augusztus végén kaptam egy telefonhívást Szabó Petitől, hogy dobost keresnek a Deltába. Nagyon megörültem ennek, izgatott lettem. :) Találkoztunk, megbeszéltük a dolgokat. Elkezdtem járni a srácokkal a bulikba immár lehetséges dobosként, plusz még nagyon sokat lejártam Pete Krisztiánhoz, az előző doboshoz, akivel átvettük azt a rengeteg dalt, amit játszik a zenekar. Krisztiánnak ezúton is köszönöm a türelmet :) és a barátságot. Ezt a jó viszonyt a mai napig ápoljuk és természetesen a zenekar többi tagja is. Ezek után  hivatalosan is a zenekar tagja lettem, amivel egy álmom vált valóra. :) Nagyon jól érzem itt magam, sok tapasztalatot és élményt szerzek, és remélem még fogok is sokáig. ;) Ui.: Ezek tényleg nem normálisak… :D

Olasz Ádám
Olasz Ádám Basszus, szintetizátor, szövegelés Helló kedves irántam érdeklődő!!!
Now! The writing's on a wall (The Prodigy: Omen)

A sort pár személyes infóval nyitnám. 1987-ben kezdtem meg életművészi pályafutásom. 3 éves koromig nincs sok emlkékem. Ekkor kerültem oviba, ahol párszor bekakiltam. Általános iskolai tevékenységeim közt rengeteg vidám, és számomra szórakoztató fakultáción, plusz órákon vettem részt. Ebbe beletartoznak pl. amikor éppen énekkaroztam, vagy furulya oktatásban vettem részt. Mondjuk a furulya órákat nem szerettem, fujj kérem ! :D

Később jött a középiskola, ahol rettenetesen elkanászodtam.
Wrong There's something wrong with me chemically Something wrong with me inherently The wrong mix in the wrong genes I reached the wrong ends by the wrong means (Depeche Mode: Wrong)

Sajnos, sajnos nem érdekelt egy csomó dolog. Pár dolog viszont annál inkább. Imádtam rajzolni, ahogy a mai napig is. A másik, amikor Jani, drága, kedves bátyám hazajött. Folyton nyúztam, hogy tanítson már nekem zenét. Elő is került a gitár, vagy basszusgitár és akkor raaaaajta... azóta is rock n' roll az élet! Billentyűs oktatásokban is kivettem a részem, Éva néni ( az anyukám ), és Szabó Peti bácsi ( a nagynéném ) tolmácsolásában.
Help, I need somebody, Help, not just anybody, Help, you know I need someone, help. (The Beatles: Help)

Azóta evagyok, megvagyok , juól vagyok... Hogy pl. én hogyan is kerültem a zenekarba??? Egyszer volt hol nem volt... Volt egyszer, egy telefonbeszélgetés, és millió egyeztetés. Ugye, mert nagyon elfoglalt a nem normális Ádám bácsi. Igazából észre sem vettem már befogadtak az őslakosok maguk közé. Na azóta nem vagyok épelméjű. Mennyi kalandban, mennyi nevetésben, mennyi agyalásban részesültem már.... Egy szó mint millió, rendkívül boldog vagyok! Őszintén. Nem csak egy csapatba kerültem be, hanem igazi jó barátokat szereztem és rengeteg segítő kezet!

Ui.: MICSODA DOLOG EZ KÉREM!!!!
Szabó Peti
Szabó Peti Ének, szintetizátorok Helló-belló!! :)

Kb. 10 éves koromban találkoztam először a zenével és azóta
100 %-ig ez határozza meg az életemet. Mindenek felett ez áll. Az összes párkapcsolatom is mind emiatt ment tönkre... :)

Először dobgitáron próbálkoztam, aztán meg is ragadtam az alapoknál... :) De "tábortüzes" gitározásban kiváló vagyok. :) Kintli Gyuri volt a mesterem, ezúton is köszönöm neki és üdvözlöm őt!

Aztán jött a másik meghatározó momentum, a DEPECHE MODE.
A "Depes" lett az életem legnagyobb zenei szerelme és ez azóta is így van, bár tudom, hogy ez nem hallatszik a zenénken. :D Természetesen ekkor áttértem a szintetizátorra. :) Vagyishogy először a zongorára, ebben a mesterem Lakatos Sanyi bá volt, akinek nagyon sokat köszönhetek. A türelmét is... :)

A Depeche Mode-on túl igazi zenei mindenevő vagyok, mindenféle stílusból vannak kedvenceim. A magyarok közül számomra az EDDA a legnagyobb.

Első zenekaros élményeimet a Halley együttesben szereztem, ami szintén nagyon meghatározó az életemben. Sokat tanultam itt is és nagyon sok jó és számomra kedves zenéket játszottunk,mint pl. Bonanza Banzai, Republic, Dr. Alban, Ace of Base és még sorolhatnám.

 - Aztán jött az Oxygen zenekar, ez egy viszonylag rövid, de nagyon jó időszak volt.
 - Utána rövid, és jó értelemben vett vendéglátós kitérő a Menthol duóval. Mielőtt a Deltára rátérnék,még egy fontos állomás:
Gyerekkori álmom vált valóra, amikor Zelkó Tivadarral  Reflex néven nagylemezünk jelent meg 2004-ben. Ez egy nagyon szép időszak volt, sajnos idő hiányában nem tudtuk folytatni ezt a dolgot, de nagyon jó emlékeim vannak azokból az időkből.

És itt jön a fő szerelmem :) ,a DELTA.
Hegedűs Zoli és a H-buli segítségével alapítottuk a zenekart 1996-ban. Nagyon durva, ha belegondolok, hogy már ennyi ideje. Itt már fokozatosan araszoltam a billentyűk mögül a színpad elejére a mikrofon mögé, kezdett kialakulni az "énekesi mivoltom". Ami aztán odáig fajult :), hogy mára ez a "fő tevékenységem" a zenekarban.

Hosszú és rögös út során :) alakult ki a mai felállás,ami nem "csak" egy zenekar,hanem baráti társaság is egyben. Sokat bulizunk Deltán kívül is és ez nagyon jót tesz a zenekarnak.
 
Fontosnak tartom, hogy sokféle zenét játsszunk, mert szerintem egy egész éjszaka során több fajta stílusra is szükség van, legyen az aktuális pop-sláger, rock, retro,vagy éppen electro. És természetesen a bizonyos körökben sokat vitatott mulatós is, merthogy a magyar ember mulatós ember! :) Csak a megfelelő arányt kell eltalálni és már kész is a Delta buli. :)
 
A saját dalok sora a Delta indulóval indult és ennek sikerén felbuzdulva :) sorra jött a  többi szerzemény is és ezt továbbra is így tervezzük. Itt mondanám el,hogy bármilyen zenei anyagot rögzítünk,azt Szombathelyen, Horváth Zsolti, nagyon jó barátomnál tesszük,  me' jó lesz a végeredmény és ezt ő is olvassa. :) Ezenkívül még néha a Kozmix zenekar zenei világába kontárkodom bele... :) Ez szintén egy nagyon jó baráti társaság, szeretem őket. ;)
 
Klasszikus értelemben vett hobbiról még mindig nem tudok beszámolni... :) Közhelyes lehet, de nekem tényleg a zene a hobbim.
 
Üdvözlet mindenkinek!
 

Szalai Bazsi
Szalai Bazsi Szintetizátorok, ének Háj-háj! :)

Már kisgyermekként is állítólag nagyon sokat foglalkoztam a zenével, apukám biztos örült, amikor a parkettán tologattam fel s alá a bakelitjeit... Kb. 7 éves lehettem, mikor anyukám beíratott a híres Molnári Zeneiskolába, ahol első két évemet szolmizációs gyakorlatokal és a furulya használatával tettük színessé, ami persze az eszem élesebbé válása érdekében történt, de ezt már majdnem elfelejtettem.

9 évesen kezdtem el tanulgatni a zongora rejtelmeit szintén ugyanitt, amit egészen 17 éves koromig tanultam, de mindezek mellet 13 évesen elkezdtem tubán játszani a papámmal, amit a mai napig szívesen csinálok. Játszottam a Nagykanizsai Ifjúsági Fúvószenekarban nagyon sokáig és emellett volt egy vérbeli tótszentmártoni rezes banda, akikkel eléggé sokat jártuk az országot, de sajnos abba kellet hagynom, mert egyszerűen nem volt energiám mindenre odafigyelni.

Aztán érződött valami űr az életemben és a Papával na meg régi rezes barátaival összeállva alapítottunk egy hobbibandát, akikkel az egyik tag,a Tónibá kocsmájában eléggé sokat szoktunk magunknak örömzenélni... :) Nagyon jó érzés! Mikor megszólalnak a régi dalok a régi hangszereken körülbelül tíz vodkagyömbérrel tudnám összehasonlítani, na meg egy szép pultos lánnyal. ;)

Hogy hogyan kerültem a Deltába? Mielőtt a zenekar tagja lettem, játszottam más zenekarokban is és ugyebár az ember nem zenélhet folyton (dehogynem) címszóval el-el járogattunk Delta bulikba, ahova mindig szüleimmel, Vilivel (ő az apám) és Krisztiánnal (ő az anyám, aki csókot is ad néha) jártam. Azt nem is kell mondanom,hogy ők is zenészek, de nem mondom meg hogy hol játszanak,mert az a reklám helye lenne. Na,ők a Mura Band zenekar. :) Szóval, velük néha-néha megtekintettünk 1-2 Delta bulit, de esküszöm jobban vártam a 4 órát, mint magát a zenés élményt, mert tudtam,hogy a "gépezet indulni fog"... Eljött a 4 óra és irány a söntés, persze a Delta zenekar túlnyomó többsége jelen volt mindig és tulajdonképpen ennyi. :) Nagyon jóban lettem mindenkivel és megpecsételődött a sorsom… :)

Egyszer aztán egy hajnalon csörög a telefon… Látom, hogy Szabó Peti keres, gondoltam azt akarja kérdezni,hogy hol vagyok, mert tuti ott a Vili és rákendrol van. De nem! Szinte azonnal a lényegre térve megkérdezte, hogy lenne-e kedvem velük zenélni és persze hajnali 4 után még többször söntést látogatni. :) Nem mondott konkrétumot, nem is kötelezett semmire, én mentem...és maradtam... és remélem maradok is sokáig.

Mindenkinek soha el nem múló boldogságot kívánok és éljetek ameddig akartok. :) Pozdrav Murskom Bendu djecské... :)))
Vig Dani
Vig Dani Gitár, szintetizátor, ének

Sziasztok!

Dani vagyok. Nem az, aki dobol, hanem aki nem. :)
Gyermekkorom kedvenc időtöltései közé tartozott többek között a zenehallgatás és a csoki evés. :) Megkarcolt bakelitlemezek, rojtosra hallgatott kazetták és szétugrált ágyak maradtak utánam. A szüleim, látván, hogy mennyire lázba hoz a zene, 6 éves koromban megajándékoztak egy 3 oktávos kis Casio billentyűvel. Na, ezen szóltak ám a Boci,boci tarka, Süss fel nap, és a 90es évek nagy slágerei. :) Ekkor jöttem rá, hogy nem is űrhajós, hanem zenész szeretnék lenni, mint apa. :)

Már kezdtem megérteni a világ nagy dolgait, mikor megalakult a Delta zenekar, ahol apukám volt a billentyűs és szólógitáros. Sokszor mentem vele próbákra, vagy buli előtt összeszedni a zenekart, amiért én cserébe párszor "beállítottam" a keverőt, Peti legnagyobb örömére. :) Néha még buliba is elvitt, ahol a színfalak mögül figyeltem a bandát és mindig nagyon tetszett a műsor. :D Nagyon sok kedves emlékem van erről a korszakról és megvallom, vonzott a zenész világ. :)

Első meghatározó színpadi élményem 9 évesen történt, amikor egyik nagy kedvencem: Ákos - Ilyenek voltunk című slágerét énekelhettem egy Delta buliban. :) Innentől nem volt megállás. Tudtam, ez az én világom, ez kell nekem. :)

Aztán mint minden kamasz, én is DJ szerettem volna lenni. :D Szerencsére ezt gyorsan kinőttem. :) Később bekerültem egy kisebb zenekarba, ahol 3 évig tevékenykedtem.

Majd valamikor a világvége előtt terveztem, hogy megnézek Pécsett egy hangszerkiállítást, ami előtt este pont egy Delta buli volt esedékes és "Miért ne?" alapon el is mentem ebbe a buliba. :) A reggeli afterezés persze nem merült ki szimpla beszélgetős italozással. Hatalmas kalandozások során a mohácsi vásárba kötöttünk ki, ahol ismét oltári dolgok történtek. :) Többen nem mondhatok... :D
Ezalatt a kis kaland alatt nagyon jól összehaverkodtunk. :)

Pár hónap múlva pedig találkoztam Petivel, aki feltette a nagy kérdést és mondtam neki egy nagy választ. :) Azóta is két végén égetjük. ;) Nagyon örülök, sőt boldog vagyok, hogy a része lehetek ennek a nagyszerű csapatnak és hogy folytathatom a családi hagyományt! :)

Isten éltessen mindnyájunkat! :)